Ha átsuhansz a városon,
mert várnak hegyek... tengerek, 
ha meg sem állsz, nem láthatod, 
milyenek itt az emberek. 
Milyen a táj, a kis patak... 
partján a fűz, milyen a tér? 
Az idegen továbbrohan, 
a vendég mindig visszatér. 


A templom előtt hársfa áll. 
Mókus, madár otthont talál, 
és bokrok árnya integet, 
úgy hívogat, mint csókliget.
Letenye parkja és tere 
a Mura-völgy kis ékszere. 
Virágos utcák, ablakok, 
illatos kertek, balkonok...


Rákóczi fáját láttad-e? 
Ágai közt ezer mese, 
legenda kél. Élet... halál. 
Alatta sokszor állt a bál. 
Hölgyek és grófok, víg idők, 
később zászlókkal úttörők
és ünnepek: az Új-Kenyér... 
a platán alá mind befér.
Évszázadok. Múlt és Jelen. 
Jelkép e fa: történelem. 
Látott békét és háborút, 
arany nyarat, sötét borút. 
Nem hajlott meg vihar előtt, 
ahogy a város: egyre nőtt. 


Hát állj meg itt és nézz körül, 
továbbrobogni, mondd, mit ér? 
Itt vendég légy, ne idegen... 
vendég, ki mindig visszatér!

Kamarás Klára